Dohány, burgonya víruskonferencia.
Az 1989. évi dohány víruskár a Budapesti Dohányfermentáló Vállalatnál is jelentős volt. Az október 5.-i termésbecslés alapján a Hevesi dohánynál 44,9 %-ra, a nagylevelű dohányoknál 77,5%-ra, 78,3%-ra csökkent az átlagtermés. A víruskár felmérésére, a vírusbetegségek megállapítására bizottságot szerveztünk, amelynek a tagjai voltak: a Nyíregyházi-, Budapesti Dohányfermentáló Vállalatok mellett a Dohánykutató Intézet, a Fővárosi Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás, a Fejér megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás Virológiai Állomása, a Bács-Kiskun megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás, a Mezőgazdasági Minősítő Intézet, a MÉM Mezőgazdasági Főosztály, a Kunadacsi Barátság TSz. A 142 db hatósági mintából a Velencei Virológiai Állomás 1243 db vizsgálatot végzett.
A kialakult helyzetben úgy ítéltem meg, hogy egy nemzetközi Víruskonferencia szervezésével nagyobb lehetőség mutatkozik a szükséges intézkedések megtételére. A Víruskonferencia rendezői közé sikerült megnyerni a Dohányfermentáló Vállalatok mellett a Debreceni-, Egri-, Pécsi-, Sátoraljaújhelyi Dohánygyárat, a DOHÉSZ KV-t, a Dohánykutató Intézetet, a MTA Debreceni Akadémiai Bizottságot, az Universál Leaf Tobaccot, a Philip Morris Europe SA-t. A nemzetközi Dohány, Burgonya Víruskonferenciát a Budapesti Dohányfermentáló Vállalat szervezte és bonyolította. A Víruskonferencia elnökei Dr. Domán László, az Egri Dohánygyár igazgatója, Dr. Borsos János a Dohánykutató Intézet igazgatója.
A konferencián 13 előadás hangzott el. Bevezető előadást mondott Fésűs István a MÉM Növényegészségügyi Főosztály vezetője. A külföldi előadók Dr. P. Gugerli, Svájc /Changins/ Szövetségi Mezőgazdasági Kutató Intézet; G.B. Lucas növénykórtani prof., Észak-karolinai Állami Egyetem Növénypatológiai Tanszék; Gibfried Schenk, NDK Tudományos Akadémia Burgonyakutató Intézet. A Magyarországi előadók Szigetiné Nyerges Klára, Fejér Megyei NTA Virológiai Állomás; Dr. Gáborjáni Richard, MTA Növényvédelmi Kutatóintézet; Dr. Horváth Sándor, Pannon Agrártudományi Egyetem; Dr. Nagy Gyula Dohánykutató Intézet; Dr. Besada Waheb KATE Burgonyakutató Intézet; Dr. Varga Gusztáv MRIKLON GT; Lakatos András, Nyíregyházi Dohányfermentáló Vállalat; Pénzes László, Dohányfermentáló Vállalat, Budapest.
Konferenciai előadás
Vektorháló alatti dohányvetőmag előállítása
A Dohány, Burgonya Víruskonferencia előadásait magyar és angol nyelven 1000 példányban a budapesti Dohányfermentáló Vállalat megjelentette. A Nyomtatást a Debreceni PIREMON Nyomdaüzeme végezte, a Szerkesztést Szentirmai Évával, az angol fordítást Dr. Kandra György végezte.
Kiadvány első oldala
A kiadvány belső oldala.
A Víruskonferencia is hozzájárult, hogy egy sor intézkedést megtegyünk. Megkezdtük Kunadacs vírusmentes körzetének kialakítását. A rezisztens és ellenálló dohányfajták bővítését szorgalmaztuk, a vállalatunk megkezdte az amerikai fajták honosítását. A dohányvetőmag vírusmentességének biztosítását önállóan megkezdtük, a területünkön vektorháló alatt neveltük a vetőmagot adó dohány állományt. A jó tapasztalatunk alapján a Dohánykutató Intézett is általánossá tette a vektorháló alatti vetőmag előállítását. A Gyöngyösi Mezőgazdasági Szaktanácsadás Termékvizsgáló Szolgálattal együttműködtünk a harmonikus és optimális tápanyag utánpótlás elterjesztésében. A dohány termesztéstechnológiájának javítása érdekében ösztönző módszereket vezettünk be. A vállalatunk beindította a közös, a termelők és a vállalat hozzájárulásával a kockázati alap létrehozását.